Letették az összesen 2,4 milliárd forintból épülő bükfürdői városközpont alapkövét. Jövő év végén, a fürdő 60 éves fennállására lehet kész a két hektárt érintő építkezés, melynek egy jelentős része a Homlok Zrt. kivitelezésében valósul meg.
Az ünnepélyes alapkőletételre került sor Bükfürdőn, így jelképesen is kezdetét vette a „Gyógyhelyfejlesztési program keretében térrendezés, látogatóközpont- és kilátóépítés” elnevezésű projekt megvalósítása Bükfürdőn.
A beruházás megrendelője Bük Város Önkormányzata, a fejlesztés a Homlok Zrt. kivitelezésében, szakalvállalkozók bevonásával valósul meg. A projekt megvalósítására irányuló vállalkozási szerződést a cég képviselői 2021. májusában írták alá, a kivitelezés várható befejezése 2022. novembere.
A teljes beruházás, illetve az új „fürdőfőtér” kialakításának tervezése már nyolc évvel ezelőtt megkezdődött, s jelenleg Magyarország legnagyobb tájépítészeti fejlesztésének számít.
A projekt fontosságát jelzi az is, hogy a rendezvényen dr. Németh Sándor, Bük város polgármestere és Homlok Tibor, a kivitelezést végző Homlok Zrt. főmérnöke mellett részt vett Ágh Péter Észak-Vas megye országgyűlési képviselője és Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója is. A meghívott vendégek beszédükben kiemelték a fejlesztés regionális hatását, mely az egész Bük–Sárvár turisztikai térség megerősítését szolgálja, további fejlődést generál és felpezsdíti a turizmust, hatással lesz a kereskedelmi kapcsolatokra, városfejlesztésre egyaránt. A polgármester emlékeztetett a gyógyfürdő számos fejlesztésére és úgy fogalmazott, hogy a városrész új központjával ezt a folyamatosan bővülő termékkört „csomagolják újra”. Mint mondta, a fürdőváros kifejezésből a fürdő már adott volt, most egyre inkább a várossá váláson dolgoznak ezzel a beruházással is.
A projekt során teljesen megújul Bük város központja: 1500 négyzetméter alapterületű látogatóközpont épül, melyben méltó helyet kap a fürdő történetéről szóló kiállítás és a helyi termelői piac. Közel 8000 négyzetméteres parkot alakítanak ki, parkoló és kerékpárút épül, szökőkút és egy olajfúrótornyot szimbolizáló kilátó, felidézve, hogy évtizedekkel ezelőtt olajat keresve bukkantak az értékes büki gyógyvízre.
forrás: vaol.hu