2019. októberében kezdődött a munka az erősen leromlott állapotban lévő Szombathelyi Képtár turisztikai célú felújításán, a munka határidőre befejeződött.
Az 1985-ben átadott múzeumépületen az elmúlt 35 év során nem volt jelentős felújítás, az épület műszaki állapota jelentősen megromlott és már funkcionálisan sem felelt meg a mai kor elvárainak. Ezért Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata döntött a Képtár rekonstrukciójáról, melynek megvalósítására közbeszerzési eljárást írt ki. A felhívás nyertese a Homlok Zrt. lett, aki a korszerűsítési munkákat tavaly októberben, még a tél beállta előtt elkezdte, tekintve, hogy a projekt teljes megvalósítására 12 hónap állt rendelkezésre.
A felújítási munkák elején a homlokzatról lekerült a sokak által ismert nagyméretű embléma, mely az idén tavasszal megtisztítva, megszépülve került vissza az eredeti helyére. A projekt végére új megvilágítást is kapott, mely kellemes látványt nyújt a megújult homlokzaton.
Legsürgetőbb feladat volt a tető szigetelése, hiszen nagyobb esőzések után az épület beázott, ami tovább rontotta az épület egyébként sem jó műszaki állapotát. A kivitelezési munkák során a tetőszigetelés mellett elvégeztük a homlokzat hőszigetelését is és új alumínium nyílászárók kerültek beépítésre a régiek helyére. A külső munkák mellett részben korszerűsítésre kerültek a belső terek és megújultak a villamos berendezések, a belső tűzjelző és füstelvezető rendszerek.
A nyár is munkával telt a szombathelyi projekten, ekkor fejeződött be az álmennyezet építése, a homlokzati hőszigetelés és kőburkolat építése pedig szeptember elejére készült el.
A projekt műszaki elemei mellett feladat volt a múzeum környezetének rendezése, külső parkosítása is. Ezek a befejező munkarészek szeptember első napjaiban készültek el, melynek során a szükséges növénytelepítések, parkosítási munkák és környezetrendezések valósultak meg.
Az útburkolat kiépítése különleges odafigyelést igényelt és komoly kihívást jelentett a kollégák számára, hiszen nem egy sima útburkolat építése volt a feladat, hanem a történelmi Borostyánkő út mintájára kellett az útburkolatot megépíteni úgy, hogy ehhez össze kellett gyűjteni a még fellelhető borostyánköveket és összeépíteni a meglévő eredeti úttal. Ez külön szakmai érdekesség volt a projekten dolgozók számára.
A projekt összességében érdekes volt, de sokszor nehéz is, hiszen voltak olyan időszakok, amikor párhuzamosan több mint 15 munkafolyamat zajlott egyszerre, ami összehangolt munkát és komoly koordinációt igényelt nem csak a műszaki irányítástól, hanem a projekten munkát végző valamennyi kollégától. A projekt a rendelkezésre álló határidőn belül megvalósult , a kivitelezés minőségét pedig a fotók is mutatják.
A Szombathelyi Képtár turisztikai célú felújítása a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatának keretében valósult meg.