A Rákos-Hatvan vonalszakasz felújításához kapcsolódóan bővül a kapacitás a Keleti pu – Kőbánya felső közötti szakaszon is, új 3. vágány épül az egyéb kapcsolódó szakági munkákkal együtt.
Az új 3. vágány villamosított vágányként épül meg, új kitérőkapcsolatokkal, illetve a kitérők feletti felsővezetéki rendszer átépítésével, biztosítóberendezési munkákkal, műtárgyak átépítésével, illetve 300 méter hosszban zajvédőfal létesítésével.
A Homlok Zrt. a VASÚTVILL Kft. megrendelésére, alvállalkozóként a vasúti pálya és peronépítési munkák teljeskörű kivitelezését vállalta a tavaly decemberben kötött szerződésben.
A megvalósításra kerülő főbb műszaki tartalom a következő:
- Keleti pu. (bez) és Kőbánya felső (bez) között új 3. vágány építése összesen kb. 2 kilométer hosszban, mely 80 km/h sebességre alkalmas;
- Kőbánya felső állomás „B” peronjának teljes körű átépítése: jelenlegi peron elbontása, 950 m3 peronfeltöltés és 2 x 250 méter hosszban peronszegély építése L-55 típusú előregyártott elemekből, a meglévő lépcsőkar hosszabbításával, valamint lépcsőlefedés, esőbeállók és peronbútorzat elhelyezésével;
- 16 csoport régi kitérő és 3 kilométer vágányhálózat elbontása mellett Budapest Keleti pályaudvaron 10, Kőbánya felső vasútállomáson pedig 1 csoport kitérő beépítése;
- A szükséges szivárgóbordák és földárkok megépítése;
- A pályaépítést megelőzően a szükséges bozót- és cserjeirtási feladatok elvégzése;
- Keleti pu. X. csonkavágány végén energiaemésztős ütközőbak telepítése;
A fenti műszaki tartalom egyik fontos elemének megvalósítása kezdődött el május első napjaiban, a jóváhagyott kivitelei tervek birtokában. A kivitelezési munka Kőbánya felső állomás „B” peronjának bontásával indult, ezt követően kezdődhetett el a teljes körű átépítés, melyet a június 18-ig kell befejezni.
A régi peron egy kavicsos, betonalj-szegélyes, alacsony peron, mely elbontásra került és helyette L-55 típusú előregyártott elemekből magasperon épül, a szükséges burkolattal együtt. A peronhoz gyalogos aluljáró is csatlakozik, így az aluljáró lépcsőkarját meg kell hosszabbítani és új tetőfedést is kap a műtárgy. Mindezen feladatok elvégzésére alig másfél hónap áll rendelkezésre.
A további pályaépítési munkák végzésére egy későbbi ütemben kerül sor.
A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós források felhasználásával valósul meg.