Sikeres műszaki átadás-átvétellel zárult a zalaegerszegi járműipari tesztpálya technológiai épületének kivitelezése.
Még 2016-ban született döntés a járműipari tesztpálya zalaegerszegi megvalósításáról azzal a céllal, hogy a jövő járművei és kommunikációs technológiái számára teljeskörű tesztkörnyezet jöjjön létre.
A 2021. januárjában megkötött vállalkozási szerződés alapján a Homlok Zrt. feladata volt a járműipari tesztpálya működtetéséhez kapcsolódó irodaszárny kivitelezése a meglévő technikai épület bővítéseként. A feladat elvégzésére 8 hónap állt rendelkezésre.
A projekt egy viszonylag gyorsan elkészíthető, könnyűszerkezetes épület építését jelentette, ami vizuálisan is illeszkedik a már meglévő irodaszárnyhoz. Nagy pontosságot és odafigyelést igényelt az épület biztonságtechnikai rendszerének szerelése, hiszen az új egységeknek – videó megfigyelő-, behatolásjelző-, tűzjelző-, és beléptető rendszer – kapcsolódniuk kellett a már meglévő és működő technológiához. Az újonnan kialakított részben helyezkedik el a teljes tesztpálya vezérlő- és szerverterme is, melynek kivitelezése szintén fokozott precizitást követelt meg a kollégáktól, de sikerült minden feltételnek megfelelni és tartani a viszonylag szűk részhatáridőket.
A koronavírus járvány okozott némi nehézségeket a projekt megvalósítása során, elsősorban egyes speciális anyagok, eszközök beszerzése terén, de valamennyi helyzetet sikerült időben kezelni, így késedelem nem keletkezett a kivitelezés során. A projektet az összehangolt munkának köszönhetően szerződés szerint, határidőre teljesítettük, a műszaki átadás-átvétel 2021. december 29-én sikeresen lezárult.